Lukoviczky Endre művészetét évtizedek óta konzekvensen konstruktív, geometrikus képépítés jellemzi.
A békéscsabai szlovák családban, 1939-ben született alkotó a számos képző – iparművészt útjára indító, neves művészet pedagógus, Mokos József által vezetett szakkörben kezdett ismerkedni a képi kifejező eszközökkel.
Az érettségi után az Iparművészeti Főiskola textil szakára nyert felvételt. Tanárai – köztük Hincz Gyula és Rákosi Zoltán – olyan kreatív, nyitott szemléletmódra nevelték, amely egész pályafutásának további alakulását döntő módon befolyásolta. Tanulmányait 1962-ben fejezte be. Pályája kezdetén elsősorban sokszorosító grafikai tevékenységet folytatott, majd 1981-től saját szitanyomatai mellett jelentős művészek: Barcsay Jenő, Vasarely, Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér szitamappáit készítette saját műhelyében. A Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként az 1967-es, a hatalom által elfogadhatatlannak tartott, új művészeti áramlatok jegyében fogant műveket felsorakoztató kiállítás után néhány évig művei alig kaphattak nyilvánosságot. 1969-ben feleségével, Bálint Ildikó festőművésszel a szentendrei Új Művésztelepen kapott műteremlakást.
A szentendrei művészközösség prominens alkotói – köztük Barcsay Jenő, Korniss Dezső – az akkori magyar művészeti élet legmodernebb irányzataihoz tartoztak. Így a fiatal művész – akinek már korai munkáin feltűnik az invenciózus formaképzés, az azonos vizuális problémák újabb és újabb megoldása iránti fogékonyság – olyan közegbe került, amely megerősíthette hajlamaival összhangban lévő, korábbi vonzódását a látványtól elszakadó, elvont művészet iránt. Jelentős inspirációs forrás volt számára Kandinszkij festészetén túl az orosz szuprematizmus és az orosz valamint a magyar konstruktívizmus. Ezek a 20. század első negyedében született irányzatok radikálisan megváltoztatták a korábbi képfelfogást: a hagyományos ábrázolás helyett – elsősorban – szabályos geometrikus elemekből, szinte tudományos igényességgel építik a képet vagy a síkban vagy a térbeliség új szempontú megközelítésével. Lukoviczky műveiben tudatosan felvállalva és öntudatlanul is alkalmazza e törekvések egyes megoldásait, mégsem mondható, hogy egyszerűen újraélné e mintaképek korának problémáit. Az időközben eltelt több mint fél évszázad egyrészt idézőjelbe tette az ember által megteremtethető racionális világ elképzelését, másrészt Lukoviczky számára a művészet újabb vagy kortárs fejleményei egyaránt állandó kihívást jelentenek. Legszembetűnőbb különbség, hogy a plasztikus hatást keltő konstrukciói nem térgeometrikus problémák steril leképezései, hanem általában érzelmi töltést is hordoznak, sokszor lírai megközelítésről vallanak. A végtelenben súlytalanul lebegő formációk hol egy széthullott civilizáció maradványainak nyugtalanító képzetét keltik, hol játékosan sziporkáznak, vagy önfeledten szerteszéjjel bukfenceznek. Máskor az idegesen cikázó alakzatok: háromszögek, négyzetek, kubusok bonyolult egyensúlyi helyzetekbe keverednek, fittyet hányva a hagyományos perspektíva szabályainak. A szubjektív reflexiók formába öntését a gazdag faktúrájú felületkezelés, a felszabadult anyaghasználat és gyakorta kifinomult festői megoldások segítik. A művész kimeríthetetlen kíváncsisággal, kötetlen szabadsággal kutatja e konstruált világ törvényszerűségeit, melyről kompozíciós sorozatai vallanak. Ezek egyike a város sorozat. Az ebben rejlő problematika több mint egy évtizedig, az 1980-as években foglalkoztatta a művészt. Az Egyesült Államokban tett tanulmányútjai során, főként New Yorkban szerzett élményeit dolgozta fel e képekben. A 20. század utolsó harmadában már 21. századi nagyvárosok mintaképének tartott New York lenyűgöző hatást gyakorolt reá. E festmények főszereplői a térben méltóságteljesen mozgó, gravitációtól elszakadt építmények, melyek éppen átúsznak a képtér kozmikus színpadán. A már ember nélküli, de ember teremtette világ víziói egyszerre keltenek csodálatot és szorongást.
Egyetlen momentum szab korlátot e gazdagon áradó művészi teremtésnek: minden műnek – legyen bár játékos, komor vagy nyugtalanító hangulat közvetítője – hordoznia kell magában a harmónia ígéretét.
Mazányi Judit
